Sokan, soxor és sok helyet feltették már a 42 dolláros kérdést: létezik-e, létezett-e élet a Marson?
Nekem, mint marslakónak, ez a kérdés nem fontos. Mivel marslakónak születtem, az élet ténye számomra evidencia. Vagy mégsem? Eléggé Földhöz ragadt fogalom ez az élet!
Mostanában sokat gondolkodtat az élet és halál kérdése, és az, hogy mi van az életen túl. Régebben is foglalkoztatott, de akkor csak azt gondoltam, hogy ha meghalok, egy nagy ürességet fogok érezni, vagy a hátramaradók, és kész. Aztán jött egy hosszú szünet, szinte eszembe sem jutott mindez.
Közben megszületett fiam, agyvérzést kapott anyám férje, nagyon megöregedtek nagyszüleim. Jó velük együtt lenni, de tudom, nem tarthat minden örökké. Amíg én élek, mindig együtt leszünk, és amíg ők élnek, ugyancsak mindig együtt leszünk, ezt tudom. Sőt, akár még azt követően is, ez csak hit kérdése.
De itt vannak ezek a fránya csillagászok, akik újabb és újabb galaxisokat fedeznek fel, és egyre-másra közelítik teóriáikat a nagy ősrobbanáshoz.
A kérdés, ami igazán foglalkoztat: mi volt az ősrobbanás előtt? Akkor mekkora volt a Világegyetem? És mekkora is most az univerzum? Ahol már nincs messzebb, azon túl mi van? Egy üvegfal, és rajta kívül egy másik világ? Esetleg olyanok kémlelnek belőle a mi világunkba befelé, mint amilyenek mi vagyunk, amikor nézzük a halakat az akváriuman? És akkor a kívülállók világán túl mi van? És hogyan jött éltre mindez?
Úgy érzem, számomra ez a nagy végtelenség értelmezhetetlen, de ha Isten adott eszet hozzá, akkor miért ne gondolkozzak rajta? Vagy inkább ezt a gondolatot is felejtsem el és élvezzem az életet amíg lehet?
Mivel választ mindezekre lehetetlenség adni, sokszor elmerengek, elkedvtelenedek. És akkor megpróbálok csak a jelenre koncentrálni.
Azt javaslom, hogy ha másnak is van ilyen kételye, gyakorolja az önmegtartóztatást! Úgysem mi irányítjuk a dolgokat! Mi csak bábuk vagyunk, éljük életünket, de semmi más. Ne gondolkozzon senki azon, mi van az életen túl! Akármi is van, akármelyik verzióban hiszünk, higgyünk benne, de ne gondolkozzunk sokat rajta!
Gondolkozni jó, de kétkedni, kétségbe esni, bizonytalanságot szülni magunkban és másokban, kevésbé az. Éppen ezért talán az sem túl szerencsés, hogy ezeket a gondolatokat itt felvetettem.
Na, szóval, akkor ne elmélkedjünk azon, amit még a tudosók sem tudnak megállapítani - hacsak magunk is tudósok nem vagyunk.
És most jön a vallomás: miért is magyarul írom le mindezt? Hát azért, mert olyan jól esik kimondani, hogy: Na, akkor NE gondolkodjunk... Igyunk!
:-DDD
